Solt város története

A város területe már az őskortól lakott hely volt. A réz- és bronzkor folyamán itt élt népek kultúrájának emlékét is megtalálták a település területén. A kis-solti iskola építésekor fellelték a rómaiak pénzét, fegyvereit és halottait. Bebizonyosodott, hogy itt vezetett a Pannóniából Dáciába vivő kereskedelmi út. 1983-ban földmunkák során nagykiterjedésű avar temető maradványait lelték meg. Tudományosan elfogadható feltevés, hogy már Géza fejedelem megkezdte a későbbi királyi birtok kiépítését, s hogy a solti szállásbirtokot is ő egészítette ki a többiekkel együtt...

Az I. István király által szervezett vármegyék közt látjuk Fejért is, annak solti székével. Írásban Solt település nevével először egy 1145-re keltezett oklevélben találkozunk, amikor a Soltról Dunapatajra vezető utat említik. A XI-XIII. században Solt a kalocsai érsekséghez és a királyi birtokhoz tartozott. Soltot először városnak, azaz oppidumnak 1384-től említik. Előkerült egy pecsétlenyomó is, rajta a következő felirat: „Solt város pecséti 1619.” Soltnak országos vásártartási joga volt. Ezek a Sára-napi, áldozócsütörtöki, Rókus-napi és a Márton napot megelőző hétfőre vagy keddre eső vásárok. A város neve Árpád vezér legkisebbik fiának nevéből Zoltán/Zsolt/Soltnak a nevéből származik.

A városi léthez kapcsolódik egy monda, melynek eddig nem sikerült írásbeli nyomára akadni, de még ma is élő hagyomány az itt élők között. Nevezetesen az aranykulcs legendája. E szerint a város IV. Béla királytól két aranykulcsot kapott, amiért őt az üldöző tatárok elől elbújtatta, megmentette. A kulcsokat a református templom tornyának gömbjébe helyezték el, mely villámcsapás következtében leégett. Az aranykulcsok összeolvadtak, eltűntek. Azóta is Solt város pecsétjében láthatók csupán. Solt mezőváros gyarapodását és fejlődését járási, illetve megyei székhely volta is segítette. A török megszállás alatt Solton az adózás folyamatosságát a kalocsai vár helyőrsége biztosította. A jelentős összegű adó Solt gazdasági kiemelését tükrözi. A török hódoltság azonban véget vetett a virágzó mezővárosi életnek. Bár a település nem pusztult el, az összeírásokban már csak falunak nevezik. Később, mivel fontos dunai átkelőhely volt, ismét visszanyerte jelentőségét olyannyira, hogy 1715-ben már ismét mezővárosként jelenik meg az adóösszeírásban. A település sokat szerepel II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején. A fejedelem itt táborozott és itt fogadta I. Lipót császár követét, majd innen indult a bácskai hadjáratba. Vak Bottyán János és a császáriak között folyó harcok emlékét őrzi a Sákor dűlő. A török uralom miatt elnéptelenedett pusztai területekhez adomány, vétel, házasság révén jutott az északi vármegyék nemessége a XVIII. század második felében. Így jutott birtokhoz Solton és környékén báró Révay, gróf Berchtold, gróf Nemes, gróf Vécsey, gróf Benyovszky, gróf Czebrián, gróf Pongrácz, gróf Teleki család. Kastélyaik a XIX.-XX. században épültek.

Az 1848-49-es szabadságharc idején a Duna-Tisza közén, különösen Solt környékén bontakoztak ki eredményes gerillaharcok. Az itt lakó parasztok védelmi bizottmányt alakítottak. Egy alkalommal 30 000 forintot zsákmányoltak az ellenségtől, sőt a Dunán átkelve, még a Dunaföldvárra benyomult császáriakat is megfutamították. A solti harcok emlékéről tanúskodik a három elesett honvéd huszár sírja.

A helyi szervek elsősorban a vármegyék voltak. Már 1495-ben önálló solti vármegyét említ a korabeli adólajstrom. Később többször változott, mind az elnevezése, mint a közigazgatási területe. Egy ideig beolvadt Fejér vármegyébe, majd a török megszállás idején jobban kapcsolódott Pest vármegyéhez, így 1655-ben létrejött Pest-Pilis –Solt vármegye. A következő jelentős módosítás 1876-ban következett be, amikor az önálló Kiskunság helyzetét rendezték, és a vármegyéhez csatolva az felvette a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye nevet. 1949-ben került végső rendezésre a megye helyzete, amikor is a megye déli részéből Kecskemét székhellyel kialakításra került a mai Bács-Kiskun megye. A település kedvező közlekedési helyzete a történelem folyamán meghatározó jelentőségű volt. Mint dunai átkelő is jelentős szerepet játszott. A XV. században a jelenlegi fontosabb útvonalak többségének az „őse” már megtalálható volt. A XVIII. században a teherforgalom megnövekedett. Főleg búzát szállítottak Pest-Budára, Győrbe és a nyugati piacokra. Nagy előrelépést jelentett a térség és a település életében az 1902. október 22-én átadott Kunszentmiklós-Solt-Dunapataj helyiérdekű vasútvonal.

Magyarország első vasbeton hídja

Az 51-es úton, a református templom mellett a híd Solt egyik nevezetessége, országos műszaki emlék. A híd a történeti Magyarország első vasbeton hídja. A híd Budapest-zimonyi úton 1889-ben épült. Az építkezés kezdeményezője és az építési munkák vezetője Zoltán Győző kir. mérnök volt. A híd úgynevezett Monier-rendszerű, kétnyílású boltozott vasbeton építmény. A beton készítéséhez lábatlani portlandcementet és szalkszentmártoni bányából származó homokot és kavicsot használtak. Az építési munkák mindössze négy hétig tartottak és 14 nappal a befejezésük után az egyik boltozatot 865 kg-al terhelték m2-ként anélkül, hogy a műszerekkel bemért boltívben a legcsekélyebb elváltozás is észlelhető lett volna. Az építési költség összesen 2880 forint volt. Zoltán Győző a Magyar Építész Egylet közlönyében részletesen beszámolt erről az építkezésről, írását ezekkel a gondolatokkal zárva: "Ennek az építménynek a készítése azt a megnyugtató érzést keltette bennem, hogy bár eleinte kissé aggódva gondolván az építkezéssel bíró felelősségre, most már tekintettel az elért fölöttébb kedvező eredményre, nyugodtan gondolhatok e műtárgyra. Nem kétlem, hogy a jövőben ez a rendszer Magyarországon is követőkre fog találni" A hidat 2001-ben újították fel. Az eltelt idő, a forgalom megnövekedése tette ezt szükségessé. Helyrehozták az 1942-ben történt átépítési hibákat, amikor a hidat megszélesítették és oda nem illő boltívvel szilárdították meg. Ma ismét eredeti állapotához hasonló a szépen felújított műszaki emlékhíd.